1984-ben, Párizsban egy mérkőzés mindent megváltoztatott.

Ivan Lendl hatalmas tehetség volt korábban is. Mindenki tudta, hogy benne van a nagy eredmény, ám valami hiányzott. Akkor, a rettenetes hőségben tízezer ember előtt a világelső John McEnroe egy hajszálnyira volt attól, amire egész életében vágyott. Két szett hátrányban a ”choker”, az „ijedős” cseh játékos ellen senki sem tett volna egy garast sem. Előző évben Wilandertől emlékezetes mérkőzésen kapott ki az Australian Open döntőjében, és ki ne emlékezne a Jimmy Connorstól elszenvedett két US Open döntőre 82-ből és 83-ból? Párizsban valami megváltozott. Lendl két szett hátrányból fordított, és innentől kezdve nem volt megállás. Nyolc Grand Slam diadal, majd, stílszerűen épp McEnroe legyőzésével világelsőség, melyet egészen 1988-ig meg is tartott, és ki más vette volna el tőle, mint a nagy rivális Wilander.

Lendl azonban ekkorra már rettegett versenyzővé vált. Szívóssága, kikezdhetetlen akaratereje, az akkori mércével szinte felfoghatatlan kondíciója és ütőereje félelmet keltett mindenkiben. A cseh, aki ekkor már az Egyesült Államokban élt, visszaszerezte a világelsőséget, és összesen 270 hétig ült a trónon. Nem semmi, igaz, látva pedigréjét, azért lehetett sejteni valamit. A tenisz Lendl vérében volt, anyja és apja egyaránt elsőrangú játékosnak számítottak Csehszlovákiában, sőt, előbbit még a Csehszlovák Teniszszövetség elnöknőjének is megválasztották. Ivan visszaadta, ami tőle telt – Davis Kupát sem előtte, sem utána nem nyert senki Csehszlovákiának, sem együtt, sem külön.

A szakemberek mind egyetértenek abban, hogy Lendl több szempontból is forradalmasította a teniszt. Honfitársnőjéhez, Martina Navratilovához hasonlóan ő is szentül hitt az azóta szentírássá vált tételben, miszerint kizárólag tökéletesre fejlesztett állóképességgel lehet tartósan jó eredményt elérni, ezért pedig képes volt a végsőkig elmenni mind edzésen, mind élesben, mind pedig a pályán kívül.

Mindent alárendelt a sportnak, ennek megfelelően táplálkozott és élt. Forradalmi volt hatalmas, pörgetett tenyerese is, akkoriban még csak elvétve találkoztunk ezzel a játékstílussal, és rettegtek adogatásától is, amely szintén kiemelkedett a mezőnyből. Mindennél nagyobb volt azonban sikeréhsége és elhivatottsága – a csendes, visszafogott cseh férfi ijesztő jelenléte a pályán átragadt ellenfeleire is.

Ha fentiekből egy tökéletes karrier képe tűnik elő, de a tenisz világában is ugyanúgy igaz a mondás: semmi sem tökéletes.

Így, mint oly sok legendát, Lendlt is élete végéig kísérti egy szellem: Wimbledon nem jött össze. Pedig mindent megtett, az alapvonal vitéze átalakította játékát, csak ezért, csak erre készült, és mégsem sikerült. Ahogy McEnroenak, Edbergnek vagy Beckernek Párizs, úgy Lendlnek London lett a mumusa. Először Becker, majd Cash állta útját a döntőben, többé pedig el sem jutott oda. Szervezete pedig úgy döntött, elég az önkínzásból – Lendlt egyre gyakrabban gyötörték hátfájdalmak, és hiába elképesztő akaratereje, eljött az idő, amikor már nem tudott lépést tartani a többiekkel. Ami utána maradt, az néhány káprázatos rekord: 94 egyéni tornagyőzelem, és több mint 80 százalékos győzelmi mutató tizenhét éven keresztül. Rettegett Ivánból remek golfjátékos lett, majd, sok-sok év múlva újra előkerült a szögre akasztott, apró fejű grafitütő…