Mats Wilander


Ki gondolta volna, hogy alig egy évvel a teniszt divattá emelő hallgatag Borg után egy újabb csendes svéd hódítja meg Párizst? Egy mindössze tizenhét éves fiú a kimondhatatlan Vaxjö városkából kiemelés nélkül, épphogy a főtáblára kerülve jött, látott és győzött ott, ahol a halhatatlan előd legszebb sikereit aratta.
1982-t írtunk és egy, a nagy elődjére kísértetiesen hasonlító karrier vette kezdetét. Szélvészgyors emelkedés az egekbe, viharos évek a csúcson és egy teljesen váratlan visszavonulás. Pedig nem úgy nézett ki, hogy ennek ilyen gyorsan végeszakad. Hét Grand Slam diadal egyéniben plusz egy párosban, három Davis Kupa siker, ami még Borgnak sem sikerült, világelsőség és egy olyan év, amilyenre azóta sem volt túl sok példa.
1981-ben állt profinak, már abban az évben döntőzött Tajvanon, egy évre rá pedig már Grand Slam bajnokként ünnepelte a világ. 1983-ban az akkor még füvön rendezett Australian Openen sem talált legyőzőre, sőt, Jimmy Connors után ő lett az első játékos, aki mindhárom alapborításon nyert GS tornát. A hallatlanul szívós, végletekig eltökélt és megbízható Mats ontotta a sikereket, s közben törte az utat barátjának Stefan Edberg-nek, s nem utolsósorban továbbvitte a svéd tenisz fénylő fáklyáját. Ugyan inkább alapvonal-játékosnak tartották, ám Mats rengeteget dolgozott azért, hogy Wimbledonban is komoly tényezővé váljon. Egyre többet jelent meg a hálónál és rengeteget párosozott, hogy azzal is erősítse röptejátékát. Mindent feltett a teniszre, és úgy tűnt, megérte.
1988-ban Wilander a wimbledoni kivételével minden Grand Slam-et megnyert, és átvette a vezetést a világranglistán is. És ekkor beütött a krach. Valami eltört benne. Talán az elmúlt évek túlzott hajtása, talán a hallatlan elvárások, talán a túl gyorsan jött siker. Wilander soha többé nem lett az a játékos, aki volt – hátborzongató, de tény, ekkor mindössze huszonnégy éves volt. Persze folytatta, és ért is el kisebb-nagyobb sikereket, de valakinek, aki egyszer ott volt, ahol ő, ez már nem elég. 1990-ben még összejött egy kisebb tornagyőzelem és egy döntő, ám Wilandernek elege lett, és úgy döntött, befejezi. Három évig bírta, csakúgy, mint anno Borg, ő is megpróbált visszatérni, talán hihetetlenül hangzik, de ekkor még mindig csak huszonkilenc évesen.
A játék elrobogott mellette, de ami pályafutása alatt történt, az nem akármi. A hallgatag svéd bekerült a tenisz halhatatlanjai közé, és renoméját azóta is karban tartja. Sikeres televíziós karrier, edzői feladatok és persze tenisz élőben is a szeniorok között… most épp Budapesten.
|
|
 |
| |
| Első profi mérkőzés: |
1981 |
| Utolsó profi mérkőzés: |
1995 |
| Első tornagyőzelem: |
1982 |
| Utolsó tornagyőzelem: |
1990 |
|
| EREDMÉNYEI |
Legmagasabb világranglista helyezés egyesben: |
1 |
Legmagasabb világranglista helyezés párosban: |
3 |
| Egyéni tornagyőzelmek száma: |
33 |
| Páros tornagyőzelmek száma: |
7 |
| Grand Slam trófeák száma egyéniben: |
7 |
| Grand Slam trófeák száma párosban: |
1 |
Davis Kupa: (1984, 1985, 1987) |
3 x |
| Összes pénzdíj: |
8 millió USD |
|
| HEAD TO HEAD |
| Ivan Lendl: |
15 - 7 |
| Ebből: 9 ATP döntő |
| Ebből: 9 ATP döntő |
|
|
|
|
 |
|